Karate do
Mi is az a karate ?
A karate története úgy 1400 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az indiai Daruma szerzetes, a Zen Buddhizmus egyik alapitója Kinában, a Shaolin-Szu kolostorban is elkezdte terjeszteni a tanait. Úgy tartják, hogy ezek a tanok annyira megerőltetőek voltak szellemileg, hogy a tanítványok egymás után estek össze a kimerültségtől. Daruma ekkor Taishi testgyakorlatokat is bevett az oktatásba, hogy így fizikailag is megerősitse a szerzeteseket. Ezt a szellemi-fizikai képzési rendszert foglalta össze az Ekkin-Kyo könyvében, amely a karate első könyvének tekinthető. Ez a rendszer került át - a kínai kultúra más elemeivel együtt - Okinawa szigetére (akkoriban még Ryukyu szigetek), 1600 körül. A szigetet 1609-ben a japán Satsuma klán seregei leigázták, az összes fegyvert elkobozták és a lakosoknak megtiltották a fegyverviselést. Ezért a szigetlakók titokban - a Shaolin technikák alapján - kifejlesztettek egy önvédelmi rendszert: az Okinawa-te művészetét, amely hatékonyan egyesítette magában a filozófikus és békés kínai hagyományt az erőszakos és egyszerű önvédelmi fogásokkal. Igy fejlődött ki az "üres kéz" küzdelem és önvédelem, amely a Shaolin eredetre utalva a "karate" nevet kapta (a "kara" ürességet, a "te" kezet jelent).
A karate egyrészt küzdősport: védések, ütések és rúgások, támadások és kitérések rendszere. A karate végső célja viszont NEM a küzdelem megtanulása vagy a test fejlesztése, hanem az elme és a személyiség fejlesztése különböző fizikai gyakorlatokkal. A karate végső célja az úgynevezett DOJO KUN öt pontja:
Jinkaku kansei ni tsutomuru koto. Törekedj személyiséged tökéletesítésére.
Kiejtése: Dzsinkaku kanszej ni cutomuru kotó !
Makoto no michi o mamoru koto. Légy őszinte.
Kiejtése: Makotó no micsi o mamuru kotó!
Doryoku no seishin o yashinau koto. Mindent maximális erőfeszítéssel csinálj.
Kiejtése: Dórijoku no szejsin o josinau kotó!
Reigi o omonzuru koto. Tiszteld a többieket.
Kiejtése: Rejgi o omonzuru kotó!
Kekki no yuu o imashimuru koto. Tartózkodj az erőszakos magatartástól.
Kiejtése: Kekki no jo o imasimuru kotó!
Sokkal fontosabb a lelki hozzáállás és fejlődés, mint a fizikai és technikai tudás fejlesztése. Az igazi ellenfél saját magad vagy: le kell győznöd a félelmeidet és határozatlanságodat úgy, hogy minden feladatodat maximális erőfeszítéssel végezd.
"A karatéban nincs támadó technika" -- Gichin Funakoshi
"A Karate célja nem a győzelem, hanem a gyakorlatok tökéletesítése és a jellem fejlesztése !" -- Gichin Funakoshi
Karate Do
A Karate-do, ahogy erre a Funakoshi mestertől származó idézet is felhívja a figyelmet több, mint sport, több mint egyszerű test mozgás. Ez egy életmód, egy szemlélet, tulajdonképpen egy, a harcművészeten keresztűl gyakorolt szellemi út. Erre utal, hogy kihangsúlyozzuk: Karate-Do. A 'Do' pedig azt jelenti: Út, pontosabban az az út, amit az ember az élete során "bejár". Ahogy gondolkodik és ahogy ez a gondolkodás a cselekvéseiben megnyilvánul. Aki Karate-Do-t gyakorol, annak megnyilvánulásaiban a Karate-Do alapelveit - jellem, tisztelet, szorgalom, önuralom, akarat - kell minél jobban érvényesítenie. Így a gyakorlás nemcsak az edzőteremben végzett munkát jelenti, hanem hatnia kell az élet minden területére is. A test edzése és a jellem formálása összefügg. A rendszeres, fegyelmezett gyakorlás javítja a koncentráló képességet, az odafigyelést, a kitartást, így a karatéka a munkában, a tanulásban, jobb eredményeket érhet el. "Akiben rend van az rendet hoz létre maga körül" - mondta Konfuciusz. Minél inkább megvalósítja valaki ezeket az alapelveket, annál inkább fog hatni a környezetére is.
A 'Do' jelent még módszert is, azt a módot, ahogy maga a Karate-Do hat. Kara-Te, szó szerint üres kéznek fordítható, és természetesen utal arra, hogy ez egy fegyvertelen küzdőművészet. Az első írásjegy a "Kara" az "Üresség" az a kifejezés, ami a Zen-Buddhizmus legfontosabb fogalma. Azt jelenti "Üresnek" lenni, előítéletektől mentesen úgy tekinteni a dolgokra, "ahogy vannak", képesnek lenni "kiüresedni", megszabadulni a sokszor rossz beidegződésektől, mindig készenállni új ismeretek befogadására, más nézőpontokból megvizsgálni ugyanazt a problémát. A Karate-Do esetében ez a fajta üresség az eszköztelenségre is utal; ahhoz, hogy a Karate-Do-t gyakoroljuk, az előbb említett alapelveket érvényre juttassuk nincs szükségünk semmire, nem kell semmilyen különleges képesség, semmilyen speciális dolog, csak saját magunk. A fegyverhasználat, átvitt értelemben bármilyen eszközhasználat, vagy képesség kihangsúlyozása, függőség kialakulását eredményezheti. Így ez a fajta üresség az egyensúly, a harmónia megteremtésének a módszere lehet. A Karate-Do azonban nemcsak egyfajta elvont elméleti filozofálgatás, hanem egy olyan testedzés is, ami lehetővé teszi, hogy a rugalmasságunkat, gyorsaságunkat, erőnket, állóképességünket, vagyis mindazt, ami a modern értelembe vett egészséghez tartozik megőrizzük, sőt fejlesszük. Az előbb említett elvek csak a rendszeres, kitartó gyakorlás során válnak élővé.
A gyakorlás legfontosabb formája a Kata. A régi időkben a karatésok az edzéseken csak Katát gyakoroltak és a makiwara segítségével tökéletesítették technikáikat. A Katák összefoglalják a Karate mozgásanyagát, gyakorlásuk során lehet elsajátítani a helyes Kime-t, a ritmust, a különböző irányú mozgásokat, fordulásokat, kombinációkat, a megfelelő lélegzést. A Katák egy, az évszázadok során kicsiszolt, jól felépített rendszert alkotnak, ami mesterek generációinak a valódi élet-halál harcban szerzett tapasztalatait összegzi. A karatéka először az alapkatákat (Heian katák) tanulja meg, majd ahogy előrehalad a Karatéban, úgy ismerkedik meg az egyre magasabb szintű tudást igénylő Katákkal. (pl. Jitte) Minden Katában van legalább egy kimelkedően fontos elem - pl. állások, légzés, egyensúly, - amit az adott Kata végrehajtásával a karatéka gyakorolhat, ami azt jelenti: minden Kata egyformán fontos része a Karate-Do-nak. A megismert formagyakorlatokat a Heian Shodan-tól kezdve a magasabb szintű Katákig állandóan ismételni kell, hiszen csak így lehet egyre pontosabban végrehajtani a Katákat és egyre jobban elsajátítani az állásokat, légzést, csípőmozgást, kombinációkat, vagyis mindazokat az elemeket, melyek az eredményes küzdelemhez fontosak. A Katákban előforduló egyes karate technikák - ütések, védések, rugások -, kiemelt gyakorlására szolgál a Kihon, hatékonyságuk lemérésére a makiwara, és alkalmazhatóságukat a különböző tipusú Kumite-kben, valamint a Kata-értelmezésekben lehet megtapasztalni.
A Gohon és a Sambon Kumite egy-egy támadó és védő technika begyakorlását jelenti, a Kihon-Ippon, a Jiyu-Ippon és a Jiyu-Kumite-ben a távolságot, az időzítést, és a kontrolt is lehet tökéletesíteni. A Karate-Do a küzdelemben az ellenfél egy technikával történő harcképtelenné tételét hirdeti, ezért minden Kumite célja az Ippon értékű találat elérése, az edzőteremben természetesen szigorú kontrollal. Ami a Katákban a maximális összpontosítással, Kiae-val végrehajtott technika, az a Kumite-ben az Ippon. A Kata, a Kihon, és a Kumite gyakorlása alkotja a Karate-Do gyakorlati részét. A tanítványoknak a Karate-Do gyakorlásában való előrejutásukat a mestereik vizsgákon mérik le, és tudásukat különböző színü övekkel jelzik, ezenkívül a haladók versenyeken vehetnek részt. Funakoshi mester összeegyeztethetetlennek tartotta a Karate-Do szellemiségét a modern nyugati mintájú versenyzéssel, azonban halála után tanítványai Karate-versenyek szervezésével a Karate részévé tették sportot, a versenyzést. A versenyek lehetőséget teremtenek arra, hogy a karatésok egyéni és csapat Kata-ban és Ippon-Shobu-Kumite-ben összemérjék tudásukat, és adott esetben a különböző bemutatókkal együtt népszerűsíthetik a Karatét.
A Karate, mindemellett hatékony önvédelem is. Egyrészt a rendszeres gyakorlással elért önuralom, és önbizalom lehetővé teszi, hogy a karatés elkerülje az összecsapást, de ha megtámadják, akkor a begyakorolt technikákkal képes megvédeni önmagát. Összefoglalva: A Karate-Do olyan harcművészet, amely lehetővé teszi, hogy a rendszeres gyakorlás révén, mind a szellemileg, mind a fizikailag teljesebb emberekké váljunk.
A Kihon:
Az ütés-, rúgás és védéstechnikák hasonlóak az egyes stílusokban, azonban elnevezésükben mégis sokszor különböznek (természetesen kivitelezési különbségek is szép számmal vannak). A technikák a korábban vázolt alapelvekhez igazodnak, és a biomechanikai ismeretek bővülésével és a versenyszabályok adta lehetőségek figyelembe vételével fejlődnek, csiszolódnak. A gyakorlatban sűrűbben alkalmazottak az egyenes vonalú kéztechnikák, ez a viszonylagosan nagyobb távolság miatt a gyorsaság szempontjából a "legrövidebb úttal" magyarázható. Minden kéztechnikánál különösen fontos a kéz és a csípő rotációja, valamint a segítő kéz ( hiki-te ) szerepe, munkája. Fontosak az állások és az irányított feszülés az izommunkában. Védekezésnél lényeges a védekezésre kiválasztott testrész megfelelő felületének az alkalmazása a távolság miatt.
Az állások a különböző céloknak megfelelően más-más távolság esetén alkalmazhatók, más és más irányban biztosítják a stabilitást. A különböző állásokban elsősorban a lábak belső oldali izmainak jut a fő szerep, ezáltal biztosítva az erős, önmagában is stabil állást. Az egyes állásokból egy másik állásba, vagy az egyik helyzetből a másikba a különböző lépéstechnikák, lépésfajták alkalmazásával juthatunk. A lépéstechnikák japán elnevezése az unsoku. " Karate ni sente nashi " - A karatéban nincs elsőként támadás. Ezt az elvet igazolja minden kata első mozdulata is, ami védőmozdulat. Azonban a védés legyen olyan hatásos, hogy megakadályozza a támadót az újabb támadások indításában! A rúgásoknál szintén törekedni kell a merőleges találati szögre. Ennek biztosítása a megfelelő előkészítéstől is függ. A hatásosság miatt fontos, hogy a súlypont a támasztó láb előtt legyen és a tartó láb komoly szerepet kapjon a rúgás pillanatában. A rúgások egy része ostorcsapásszerűen kerül végrehajtásra, de minden rúgás után fontos a lábfej visszahúzása ( hiki-ashi ) és a zanshin. A rúgások is sokat fejlődtek, és jelentős eltérések lehetnek a kihon és a kumite közben végrehajtott rúgásoknál az előkészítés és a rúgások irányvezetése között. A kihon fontos eszköz a kime gyakorlásához, de a helyes technikai végrehajtással az időzítést és a helyes távolságot is fejleszthetjük. Természetesen kiválóan alkalmas az általános kondicionális képességek fejlesztésére is (erő, gyorsaság, állóképesség, stb.).
A Kata:
Hivatalosan 25 katát gyakorolnak jelenleg a Japán Karate Szövetségnél. Ebből 15 a shotokan kataként nyilvántartott formagyakorlat. Ezeket tartotta elsődlegesen fontosnak Funakoshi mester. Azt mondta, hogy ezek alapos ismeretével, rendszeres gyakorlásával a kata által biztosított képességek, ismeretek megszerezhetők és megtarthatók, a karate-do elsajátítható, míg a további 10 kata gyakorlásának, rendszerességét egyéni feladatul hagyta, és azoknál az alkalmazási szempontokat tartotta fontosnak. A kata során az alaptechnikák ismeretén túl előtérbe kerül az egyes technikák sorozatban történő végrehajtása, a mozdulatok közötti átmenetek, a különböző irányokban történő végrehajtás, a ritmus, a mozdulatok és a katák értelmezése. Megjelennek a lassú mozdulatok, melyek végrehajtása különösen nehéz, tekintettel arra, hogy a gyors mozdulatokhoz hasonlóan térben ugyanúgy történik a mozgás. Hangsúlyozottan fontos szerepet kap a tartóláb és használata. Természetesen fontos a légzés is, mely itt a különböző technikák váltogatásával új feladatot jelent. A többségében 60 és 90 másodperc hosszúságú formagyakorlatok speciális állóképességet kívánnak, ez szintén jól kiegészíti a kumite versenyek ezirányú követelményeit. A kata versenyek megtartották az eredeti elveket. A selejtezőkben zászlózás van, tehát tulajdonképpen "páros küzdelem", egyenes kieséssel. A fenti elv miatt vigaszági lehetőség nincs. A selejtezőkben shitei (kötelező) és sentei (előírt körből választható) katák vannak. A döntőben tokui (szabadon választható) kata és pontozásos elbírálás van.
A Kumite:
A karate valódi lényege az alkalmazás anélkül, hogy a kihon és a kata fontosságát kétségbevonnánk. A küzdelem különböző fokozatain keresztül jutunk el a szabadstílusú küzdelemig ( jiyu kumite ). A kötött küzdelmek egyeztetett formái ( yakusoku kumite ) fokozatosan vezetnek a valódi harc tanulása felé. A gohon kumite az egyes támadások és azok védései végrehajtására tanít. Segít a távolság tanulásában, de külön feladat a védés és az ellentámadás. A kihon ippon kumite már csak egy támadásra és annak védésére helyezi a hangsúlyt. Itt viszont már lényeges, hogy a korrekt állásban végrehajtott védekezés után rögtön következzen az ellentámadás. A védekezéskor különböző irányokban léphetünk el és a védés-ellentámadáskor szempont a csípőmunka is. A támadás utáni védekezésre, és az abból való ellentámadásra oktat a kaeshi ippon kumite. Több egymás utáni támadás védésére és annak begyakorlására szolgál az okuri ippon kumite. A jiyu ippon kumite már szabadabbá teszi a támadást. Mindenki önállóan választja meg a távolságot, mint ahogy a támadás indítását is. A tetszőleges védés után azonnali ellentámadást kell a védonek végrehajtania. Kiemelt fontosságú a gyakorlat befejezése, kívánalom a jó zanshin. A támadás fajtája még kötött, de a reakció mikéntje nem.
A kumite egyéb formái még az alkalmazott kumite ( oyo kumite ), a kyogi kumite és a shiai kumite. Edzésen alkalmazzák a szabályok nélküli küzdést is, ahol egészen addig mehet a küzdelem, amíg valaki a földre kerül, azonban természetesen itt is fontos az egészség megóvása, a sérülés elkerülése. Természetesen a kötött formájú kumite gyakorlatokat is sokféleképpen végre lehet hajtani, és így szélesíteni gyakorlati értékeiket. A kumite versenyek elsősorban ippon-shobu szabályok szerint folynak, egyenes kieséses rendszerben lebonyolítva. A versenyket abszolút kategóriában (súlycsoport nélkül, más elnevezéssel open kategória) rendezik, súly- és testmérettől függetlenül küzdenek egymással a versenyzők, és ezáltal is életszerűbbé válnak a küzdelmek. Az esetleges fizikai hátrányokat ügyességgel, gyorsasággal, technikai tudással, és nem utolsósorban jobb pszichikai felkészüléssel, küzdőszellemmel, küzdeni tudással kell kiegyenlíteni. Aki egyszer kikapott, az már nem mérkőzhet tovább. Ettől őrizte meg életszerűségét mind a mai napig, és ennek az eredménye, hogy egyre népszerűbb lett a sanbon-shobu versenyszabály is. Aki nem szereti annyira a megismételhetetlen kihívásokat, aki nem bánja, hogy ha hibázott is, de azért még tovább küzdhessen, aki szereti egy kicsit könnyebben venni a feladatokat, az igazán ragaszkodik a három pontos lebonyolítási formákhoz. Lehet ugyan, hogy ő is kap - akár sorozatosan - találatokat, de egészen a hatodik fél pontig lesz esélye a javításra, a tovább küzdésre. Akár a végső gyozelemre. Ez sok versenyzőnek ma már szimpatikusabb és követhetőbb utat jelent. Ma már keményen meg kell küzdeni azért, hogy az elv fennmaradjon, hogy a hagyományok tovább éljenek, még egy olyan kérdésben is, amelyben évszázadokig egyszerű volt a válasz, nem maradt kétség a megoldásban.